A keresztények első kérdése: Hányan vagytok a gyüliben? Hányan voltak az alkalmon? J Nos, hogy ne kelljen feltenni ezeket a kérdést: a résztvevők száma 200 fő volt.
Az új helyszín általában mindig kis akadályt jelent, még 50 fő itt is minden további nélkül elfért volna. Pontosan ennyien le is foglalták a helyeket. Pécs környékéről 30 fő és Örkényből 20 fő hiányzott, akik előzetesen kérték a regisztrációt, de nem érkeztek meg.
A szolgálat mondhatom, hogy minden jelenlevőt „elragadott”. Világos, érthető magyarázatot kaphattunk Norbert Lieth testvérünktől, aki az Éjféli Kiáltás Misszió nemzetközi szervezet, vezető lelkipásztora. Nem másra hivatkozva minden várható, eljövendő eseménynél, csakis a Bibliára. Erről a szolgálatról készült film és hangfelvétel is. Ha elkészült a DVD jelezzük a testvéreknek.

A legközelebbi ilyen rendezvény szeptember 29.-én lesz.

A konferencia szintén a Margit-szigeten lesz, az alkalom befejeztével a nap további részében pedig zenés hajós rendezvény követi.
A hajó a Margitszigeti állomáson fog várni bennünket.
Zenei szolgálónk ezúttal egy rabbi, Finali Gábor vezetésével igazi zsidó zenei produkciót hallgathatunk.
Jelentkezni erre is előregisztrációval lehetséges.
Minden kérdésben állunk rendelkezésedre:+36 30  6307823
Nagy Erzsébet